Rekord sebességgel megvalósult gyárbővítést ünnepel a Bürkle Debrecenben

Rekord sebességgel megvalósult gyárbővítést ünnepel a Bürkle Debrecenben

2022. 04. 28.

bürkle logo

Felvatták a Bürkle Hungary Kft. új gépgyártó üzemét, amely mintegy 1 millió eurós beruházással valósult meg és a tervek szerint 20-30 új munkahelyet hoz létre. A felületi technológiák globális vezető vállalata, a németországi székhelyű Robert Bürkle csoport így immár több, mint ötezer négyzetméteren tud termelni magyar telephelyén.

A vállalatcsoport elsősorban a fafeldolgozóiparnak, valamint az elektronikai, PV és járműipari szektornak gyárt gépeket. Főbb termékei közé tartoznak a présgépek, lamináló rendszerek és felületkezelő gépek.

A debreceni egység a Bürkle negyedik gyártóüzeme, amely 2019-es létesítése óta a vállalatcsoport egyik legfontosabb európai gyártóbázisává vált. A helyi munkaerő alkatrészek, gépek és szállítórendszerek összeszerelésére szakosodott.

bürkle szalag

Szeretnénk köszönetet mondani az egész csapatunknak az elmúlt három évben tanúsított elkötelezettségéért, és azért, hogy az új telephelyet rekordidő alatt, ezekben a kihívásokkal teli időkben sikerült beindítani

– mondta Olaf Hartwig, a Robert Bürkle cégcsoport operatív vezérigazgatója.

olaf hartwig

A vállalat célja összetettebb és egyedi vevői igényeket is kiszolgáló komponensek, gépegységek, valamint berendezés részek gyártása. A mostani bővítés tökéletesen szolgálja ezt a célt.

A több, mint 5 000 négyzetméteres, világszínvonalú termelésre, tesztelésre és adminisztrációs feladatokra alkalmas létesítményünkben vonzó munkakörülményeket kínálunk

– tette hozzá Laczkó Gábor, a Bürkle debreceni gyárának vezetője.

laczkó

Olaf Hartwig szerint ezzel a bővítéssel a Bürkle nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett a versenyképesség irányában, mindenekelőtt a faipari szegmensben.

Folyamatosan dolgozunk a helyi beszállítók minél szélesebb körű bevonásán, ezáltal pedig költséget takarítunk meg, és növeljük rugalmasságunkat a Bürkle ügyféligények valamennyi kontinensen történő kiszolgálása érdekében

– összegzett az operatív vezérigazgató.